Írta: Tornyi Ferenc
Ecsetvonások – havazás...
A csudát, dehogy! Ez a tagadómondat válasz volt arra a sóhajra, hogy borzasztó dolog lehet a világtól elzárt faluban élni, most hogy befújta az utat a hó. No, nem mondom, vannak helyzetek, hogy sürgősen orvos kell vagy mentő, szülni készül valaki vagy éppen meghalni, ilyenkor valóban belengheti a behavazott települést a pánik, de ezek különleges és ritkán előforduló események, és ilyenkor nemcsak a honvédségi terepjáró érkezik a beteghez, hanem a körzeti meg az országos televízió is. Jut eszembe! A szülő nő nem beteg, megszülhetné gyermekét otthon, csak ezt nem támogatja a mai felfogás, tán még a „kamara” sem, ráadásul (van még?) tíz falura ha jut egy-egy bábaasszony. Ne tessenek a bábaasszonyi hivatást összekeverni a védőnőivel.
A faluban, ha befújta az utat a hó, egyáltalán nincs pánik, megkönnyebbülés lesz úrrá a lakosokon. Végre − mondják. Végre nem kell munkába menni, néhány napig nem szívja a vérünket minimálbérért a város, nem kell iskolába se menni. Egy hétig várhat az útlevél-csináltatás, marad a pénz az ablakban, nem lesz Praktiker meg Metró, a sógor is nyugodtan „pőcsikélhet” a kórházi ágyon, látogatás nuku, aki beteg, az nyögjön ott a jó melegben! A számszerűsíthető többség otthonaiban meleg van, a televízió adása jó minőségben fogható, a gyermeket nem kellett zöld hajnalban az ágyból kiverni, a disznók és a tyúkok is mintha tovább szundikálnának. Ma reggel a cica is bejöhet. Béke van. A jószágot persze ellátja az ember, igaz, most úgy, hogy a pizsamára húzza föl a nadrágot meg a hirtelen fölkapott csizmát, mert etetés után még vissza lehet bújni a jó, meleg ágyba... A kávét sem kell futtában, tűzforrón behörpölni, borotválkozni, meg ki a franc akar. Itthonra − minek, kinek?
Reggeli készül, szalonna, kolbász, tojás, előtte egy kis pálinka, utána boros tea. Törölgeti csipás szemét a gyerek, most majd elmesélheti, hogy miért kapott két egyest a múlt héten, a szobájában is rendet csinálhat, éppen itt az ideje. Az asszony most kimoshatja, letörölgetheti, elpakolhatja, megvarrhatja. Ő is nyert egy napot.
Nincs kenyér! Szegény falusiak ott állnak kenyér nélkül, na és? Ha akarnak, sütnek! Igen − kemence híján is. Ha nem: almaleves készül vagy lebbencs, fasírt, tört krumplival, derelye vagy mákos tészta, „lepcsánka”, vagy „cinke”. (Nézz utána!) A párolt rizshez sem kell kenyér. Aztán havat lapátol az ember, kiszabadítja a nyári konyhát, de hogy, hogy nem, előbb a pincét. Aztán − hólapátolás közben − egyszer csak ott a szomszéd. Két ember hamarabb halad, messzebb lát. Előbb ugyan csak a másik pincéig, de onnan már az is sejlik, hogy nyitva van a kocsma. Az asszony fölfedezi, hogy az üzlet előtt havat söpör a fodrász, délután a fiú elmegy a barátjához, a lány is vendégeket vár... A fodrásznál, a búra alatt szétterül a pletyka, a kocsmában koccan a biliárdgolyó, angyali béke.
Hadd essen! A tél legyen tél, a városiak meg hadd birkózzanak. Kinek-kinek a maga keresztje...
