Tárcán kínálom

Alapító szerkesztő: Ésik Sándor Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (5) antal anikó (16) arany piroska (6) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (25) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (3) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (44) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (17) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (8) kiser edina (13) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kukuts csilla (3) kulcsár (1) kulcsár attila (68) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (5) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (47) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (40) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (26) piró m. péter (1) piro m. péter (8) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szalóki emese (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (30) venyige sándor (3) veres roland (2) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • M Szlávik Tünde: A huncut rigmus megfejtése maga is magyarázatra szorul: az esztováta (eszteváta, osztováta) olyan ... (2021.09.25. 17:23) A régi öregek, avagy pajzán történetek
  • Arany Piroska: Isten éltessen Vaskó Ilona! Nagyon tetszik a születésnapi monológod! Nekem is mostanában lesz az ... (2021.02.12. 11:37) Február tizenegy
  • csokosszaju: szia, mit tudsz Hófehérkéről? (2020.09.27. 23:02) Az örök menyasszony
  • bohmjo: Ez nagyon jó! Ahogyan a szavak és tettek újra és újra teljesen új értéket és hangulatot kapnak, a... (2020.09.05. 15:01) Tivadar
  • M Szlávik Tünde: @Farkas Molnár Péter: Köszönöm, Péter! Tárcát is hozhatnál magaddal... :) (2020.08.16. 16:46) Majom a köszörűkövön

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... M. Szlávik Tünde blogja

2013.07.26. 17:27 Ésik

Az üveges balladája

Címkék: szőke imre

Írta: Szőke Imre

Nem tudom a férfi nevét. Abban viszont majdnem biztos vagyok, hogy néhány évvel idősebb nálam. Margit és én, ha olykor szóba kerül közöttünk, csak így beszélünk róla: az üveges.

Az üveges őszül. Valószínűleg kopaszodik is, de hogy leplezze, egészen rövidre nyíratja a haját. El tudom képzelni, amint végigsimít a koponyáján, tenyerét kellemesen csiklandozzák a sörték. „Sokkal kényelmesebb így, mama, örülök, hogy rábeszéltem magam.

Tíz évvel ezelőtt, amikor ebbe a kőbányai házba költöztem, az üveges meg a felesége már itt éltek, mintájául azoknak a földszinti családoknak, melyek isten tudja mióta kitartanak, és ha rajtuk múlik, sohasem költöznek el innen. Tulajdonképpen érthető ez a hűség. Nem rossz környék, nem is rossz ház ez. Tavaly télen a népszámlálási biztos mesélte, hogy még az 1800-as évek derekán építették a környékbeli sertéstelepek, vágóhidak munkásainak. Vagy a sörgyáriaknak. Nem tudom, mert túlságosan dühítettek a kérdései. „Ehhez mi közük van?” – hajtogattam, és tehetetlen szemrehányással néztem rá. „Mi közük a vallásomhoz? Meg hogy mekkora a lakás? Meg hogy milyen jogcímen lakom itt?” Titkolnom kellett, hogy albérlő vagyok, nehogy már az adóhatóság Margit nyomába eredjen, de utálok hazudozni. Felbassza az agyamat. A kapuhoz vezető folyosón álltunk, és ez a borotvált képű, vézna férfi nyugodtan tűrte, hogy valamiért itt most nekem áll följebb. Végül segített kitölteni az egész kérdőívet, megmondta, melyik kérdésre kötelező válaszolni, melyikre nem, majd – jelezve, hogy amúgy értelmes embernek tekint – ellátott némi információval a ház történetét illetően.

Ez a mi tiszta, rendes házunk klasszicista épület, belső udvarral, jellegtelen kapuval, és szemet nyugtató ablaksorokkal az utca felé. A fölső szint L alakban épült meg, vagy lebombázták a ház másik felét, én mindenesetre az L betű hosszabb szárának végén lakom. Kanapémról egyenesen a Szent László-templom tornyára látok, melyet Zsolnai-kerámiával boríttatott be annak idején Lechner Ödön. Ha nem takarná ki valamelyest egy diófa lombja, még az időt is a toronyórán leshetném minden reggel.

Bármikor indulok otthonról, akárhová megyek, az üvegessel szinte mindig találkozom, és köszönésen kívül semmi sem hangzik el. A műhelye közvetlenül a kapu mellett, egy kis szuterénben található, és vagy körülötte cselleng, vagy a kukákat húzza ki éppen, vagy a sarki trafikból érkezik melegítő alsóban – lehetetlen kikerülni. Tíz év alatt csak egyszer szólított meg, mindjárt az első évben, fátyolos hangon annyit mondott: nem vagyok én a házba való lakó. „Honnan veszi ezt?” – kérdeztem elámulva. Ugyan mi baj lehet velem? Egyedül élek, bulikat nem tartok, reggel elmegyek otthonról, este érkezem aludni. „Kiáll neked a rudad innen, én úgy hallom” – tette még hozzá az üveges. Azóta tíz év telt el, minden nap köszönünk egymásnak: helló.

Margit egy belvárosi gondnoklakásban élt kamaszodó lányával, és a hitelbe vett kőbányai ingatlant feltétel – és az ellenőrzés szándéka – nélkül bízta rám. Havonta egyszer elmentem hozzá fizetni, egyébként azt csináltam a takaros garzonban, amit akartam. Úgy adódott, hogy soha, semmit sem akartam, kizárólag tévét nézni és heverni a kanapén. Amikor megkérdeztem tőle, mit hallhatott az üveges, lehet-e bármi alapja a kirúgásomról terjedő pletykáknak, széttárta a kezét, és annyit mondott: senkivel sem beszél abból a házból, ha nem muszáj.

Én sem. De könnyű Margitnak ott a Szent István körúton mosni a kezeit, meg a rábízott négy-öt lépcsőházat. Nekem viszont, amikor a földszinti törzsek bográcsoznak az udvaron, szobám is, konyhám is megtelik füsttel.

Alig telt el néhány év, amikor – megint csak fizetésnapon – friss történettel álltam elő.
– Képzeld, az üvegesnek levágták három ujját!
– Na, ne etess már! – bámult rám Margit, és mint egy kártyás, aki minden zsetonját az asztal közepére tolta, de egyáltalán nem biztos benne, hogy nyerni fog, hátradőlt a széken.
– Beköltözött a házba egy arab fickó. Mindenki úgy hívja, hogy „az arab”, de én először azt hittem, hogy ez csak gúnynév, és hogy valójában roma, mert olyan folyékonyan beszélt magyarul, meg vastag fukszot is hord. Kifestette az egyik emeleti lakást, és tökre szorgalmasnak meg rendesnek tűnt, leparkolta a robogóját az udvarban, azután csak dolgozott. Mikor kész lett, megjelent egy óriás, kövér nő, babakocsiban hozta magával a kisfiát, beköltöztek. Egy hét sem telt el, szombat este épp otthon voltam, iszonyú kiáltozás meg ajtócsapkodás támadt, és akármilyen fülledt meleg volt is, bezártam ajtót-ablakot, felhangosítottam a tévét. Azt hittem, megint a szipus öreg bunyózik a fiával, utálom az ilyet. Másnap a közértben megállított egy kis nő, tudod, aki a folyosó végén lakik a langaléta férjével, hallottam-e, mi történt. Mondtam, hogy a szipusok megint randalíroztak. Á, dehogy! Az üveges, tudod milyen az üveges, beszólt az arab feleségének, lesz szíves nem kötözködni velünk a közös helyiségek miatt. Erre az arab berohant a lakásba, kimasírozott egy böhöm szamurájkarddal, és üvöltött, és kajakra odavágott az üvegesnek, de úgy, hogy annak lerepült három ujja. És jöttek rendőrök, ambuláns kocsi, összeszedték az ujjakat és visszavarrták az üvegesre.”

– Én ezt nem hiszem el! – mondta Margit, de azután előtört belőle a nevetés.
– Szegény üveges, azóta is bekötött kézzel jár, a verandára meg kitűzött egy koronás-címeres nemzeti lobogót! – fejeztem be a történetet immár a saját hangomon.

„Az arab” fél év múlva került Baracskára, egyenruhások költöztették ki a házból családostul, robogóstul. De addig minden hétvégén be kellett zárnom az ablakokat, mert a felesége folyton-folyvást kint ordítozott a gangon. „Felgyújtottátok a kiteregetett ruháimat, ezért megfizettek, rohadékok! Rátok gyújtom én a házat! És még az én férjemre mondják, hogy bűnöző, a szemét, álszent kurvái!”

Múlt vasárnap viszont mély csönd ült a házon, de odakint az egész Halom utcán is. Kora reggel ébredtem fel, máris indultam a sarki trafikba kávét venni. Kilépve a kapun, mindenütt tócsák fogadtak, könnyű pára és csillogás, előző éjjel vihar ütött végig a városon. Ahogy mélyeket lélegezve indultam a sarok felé, szokatlan, fülsértő kopogásra figyeltem fel. A házunktól húsz méternyire, az önkormányzat egyik magas, sötét ablaka előtt fekete-fehér madár ugrált a párkányon. Csőrével gyorsan, nagyokat sújtott az üvegre, szárnya vadul csapkodott, mintha be akarna repülni az ablakon valamiért, s kész volna betörni érte az üveget is. Időnként fölrebbent valamelyik szellőzőnyílás peremére, karmait beakasztva vagdalkozott lefelé, majd megint a párkányra tottyant, kevélyen masírozott jobbra-balra a foncsorozott  ablak előtt, és újra és újra odavágott. Percek teltek el, mire rájöttem, hogy makacsul, reménytelenül küzd a saját tükörképe ellen.

Addigra odaért mellém az üveges. A sarok felől jött melegítő alsóban, mosolygott, és tíz év után másodszor is megszólított:
– Már évek óta jár ide a szarka, meg egy csomó másik madár is. Az a tükrös ablak kifogott rajtuk, nem ereszti el őket.

Azzal ment is tovább, én meg a szarka helyett őt néztem szótlanul. Megint elfelejtettem a nevét.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr685427902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása