Írta: Somorčík Sz. Rozália
– Miért nem szeded ki azokat a szőrszálakat a szád felett? Esküszöm, ha lenne egy pinzettám, itt rögtön kitépném őket, ha engednéd, ha nem.
– Kiszedném én, de nem látok jól! – nevet rikoltva, és rám mereszti gyönyörű, hatvanéves szemét. Felém bök a fejével, kinyújtva a nyakát, mint a gúnár. Ringani kezd a zenére.
A kocsma terasza alatt rázendített az Old Boy zenekar. Vastag, bélelt munkakabátokban, taknyosra fagyott orral, vörösre gémberedett kézfejekkel játszanak, de hősiesen.
Mind részegek.
Zsuzsa, ahogy hajlong, jobbról balra, úgy nézegeti őket a fejem két oldala mellett; így nem annyira feltűnő, ha ide–oda billeg.
– Kész van már a házad?– kérdezem tőle.
– Befejezted az átépítést?
– Kész, lálá, lalalá.
Zsuzsa volt a legszebb nő a faluban, ezt minden elfogultság nélkül állíthatom.
Ritkán mutatta meg magát, de a halastó mellett, ott igen. Elegánsan, büszkén állta a tekinteteket, úgy állt fel a pokrócról és járkált fenségesen, mint egy királynő, pedig még szakmunkásképzőbe sem járt; konyhai kisegítőként dogozott.
Nem túl nagy krumpliorra volt, ami annyira illett szép bőrű arcára, mint a glóriás szentképek, a falusi szobák falaira. Duzzadt ajkak, szép, hosszú, fekete szempillákkal védett barna szemek, hosszú, derékig érő sűrű fekete haj, súlyos mellek. Rövid, de formás lábak, ám felettük a csípő az alacsonyra tolt bikini bugyijában úgy ringott, hogy a kártyázó fiúk kezei megálltak a levegőben, a leütésre ítélt lapokkal együtt. Elöl, a háromszög alakú alsórész alól kikukkantgattak a kicsi, göndör szőrfürtök, ahogy a víz felé sétált, hogy magát kézzel hűtse, mert úszni nem tudott. És ahogy a vizet magára locsolta, és az egyik kezével a hosszú haját a nyakától felemelte, a hónalja alatt láttatta a szép, sötét pamacsot. Láttam a süldő szemeimmel, hogy lökdöste egymást a férfinép, nagyokat röhögve és nyögve az ajjajokat.
Zsuzsának két gyermeke született, de hamar megözvegyült. Szerelmi vágyait a szépségével együtt a templomba hordta, és úgy nézett a szentképekre, mint a férfiakra.
Ám a falu megvéd a zülléstől, és neki ez sikerült. Szeretője nem volt soha. A szerelmet vágyta, ezt én láttam, mert ilyet csak bennfentesek láthatnak, akik tudják, mi a böjt a szexben.
– Mikor a házam takarítottam, a szőrről jut eszembe – már pirul az arca,– találtam egy tekercs Alfonz Mucha plakátot. Tudod, valamikor gyűjtöttem ezeket. Volt közöttük egy nagyon szép. Egy meztelen nőt ábrázolt, akinek a punciszőre a térdéig ért. Te én minden éjjel ezzel a nővel álmodtam, ha hiszed, ha nem.
– Hiszem én, miért ne hinném – vigyorgok megértően.
– Tegnap láttam egy filmet. Két gyönyörű nő játszott benne – folytatom most én.
– Egymásba szerettek. Szép mellük volt, olyan igazi, nem szilikon és – hajlok hozzá közelebb, körülnézve, nehogy már valaki hallja – és a puncijuk, te, nem olyan kiborotvált vagy kopasz volt.
– Neeem? – énekli rám meredve, színlelve a meglepetést Zsuzsa.
– Nem – mondom, szintén fontoskodó grimasszal, kuncogva közben– most nem az a divat.
– Most megint a természetes, szép háromszög a divat.
– Igeeen?! – de ezt még dallamosabban válaszolja, követve a zene ritmusát, és a fejével biceg hozzá.
– De mondok még valamit Zsuzsa – folytatom a témát tűzben tartva.
– Te biztosan értesz az ilyesmikhez, mármint az álmokhoz. Azt álmodtam ezen a héten, hogy szakállam volt, szép hosszú, szőke szakállam. De nem szokványosan nőtt. Az alsó ajkamból nőtt lefelé, és egész a mellemig ért. A tükörben álltam, a szőke hajam fésültem és a szép aranyszőke szakállamat. Szerinted ez mit jelent?
– Hát mit jelentene, hi– hi– hi? Marhaságot. Azt, hogy férfira vágysz.
– Trala, tralala, kisangyalom – és már perdül is hozzá a saját tengelye körül.