Írta: Illés Zoltán
(Legendáriom, XIII.fejezet)
Aznap egyedül indult útnak. Magához vette vésőjét, kalapácsát, egy darab kenyeret, kulacsban bort, ezeket tarisznyába tette, kisebbik bőrerszényét oldalára kötötte, majd gyalogosan vágott neki a félelmes meredélyeknek.
Déltájban már az első sziklák lábánál járt, ahonnan alig egy óra alatt a szurdok legszebb és leggazdagabb részére lehetett érni. Ekkor megebédelt, s egy fűszálat rágcsálva indult tovább. Mikor odaért a keresett kőhalmokhoz, egy fiatal szarvas szökkent elő egy árnyas sziklamélyedésből, megállt, nézte egy darabig, majd magára hagyta a furcsa szerzetet.
Keresni kezdett ekkor. Mély levegőt véve kapaszkodott a sziklákon feljebb és feljebb, minden repedést, üreget megvizsgálva, tavalyhoz képest vajon mennyi törmeléket zúzott le nyílásukról az öreg fagy, vajon lehet-e már beljebb érni.
Apró, pár centis kristálykák akadtak a kezei közé, melyeket egytől egyig a bőrerszénybe rakott, s kúszott feljebb és feljebb, újabb üregek után nézve. Néha egészen friss repedések mélyén talált a többinél nagyobb, s szebben csillogó darabokat. Ezekhez elő kellett vennie szerszámait, csak azok segítségével tudta őket a kőzetről lefejteni.
Már elég magasan járt, s már sok szép és tetszetős kristályt gyűjtött, és arra gondolt, elindul haza gyönyörű zsákmányával, mikor a lassan lefelé induló nap tüze megsokszorozódva vetült szemébe, egy soha nem látott nagyságú és tisztaságú kristály testén keresztül. Megigézve pillantott a párembernyi magasban lévő üreg felé, s úgy döntött, addig nem indul haza, míg azt onnan ki nem szabadította, s el nem tette erszényébe.
Elővette kulacsát, s nagyot kortyolt az édes szelenci vörösborból, mielőtt a nagy kristály után eredt volna. Kalapácsát markolva vájt újabb kapaszkodókat a morzsolódó sziklafalba, s egyre közelebb került hozzá. Ám egyszer csak megcsúszott, erszénye kőpengébe akadva kihasadt, s az eddig talált kristályok éles hanggal peregtek a sziklafal mentén a mély völgybe alá. Ő mégis tovább mászott.
Mikor odaért végre, döbbent csak meg igazán a kristály nagyságán és szépségén. Pihent pár percet. Kalapácsát addig is a hatalmas üregbe helyezte, hogy meg tudja törölni homlokát. Ám a kalapács furcsa csörrenéssel huppant az üreg szája mögött lévő kétarasznyi mélyedésbe.
Feljebb kapaszkodott, hogy a kalapács után tudjon nyúlni, s keze el is érte az üreg alját. A lélegzete majd’ elakadt ekkor: tucatnál is több kalapács hevert az üreg alján. Még feljebb lépett, hogy az üregbe pillanthasson, ám ekkor újra megcsúszott, s súlytalan rongyként bucskázott a meredek sziklák rettentő lábai elé.
A kép forrása: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f3/Georgius_Agricola_Erzsucher.jpg
