Tárcán kínálom

Írta: Piro M. Péter

Ült a kocsmában − 2011-ben – és szemlélődött. A retró filing megragadta a figyelmét és mosolyt csalt az arcára.
A kerthelyiségben az asztal betonból volt, ami egy téves elképzelésre alapozott, mármint hogy a beton örök. Hát nem. Betonkorrózió. Új fogalom, valahol a nyolcvanas években honosodott meg. A vasbeton mégiscsak porlad és rozsdásodik, nincs 150 éve, ahogy az Ybl-ön tanulta, aki oda járt. Persze, amikor kiöntötték ezt az asztalt, kéznél volt a beton, mert akkor építették a HÉV-et, a szocializmust, meg ezt a kocsmát. Hehe. Beton is volt a közelben, meg van is. Meg volt rum, meg sör is. Így ment ez.

Figyelme tovább siklott a fémvázas, viharvert székekre. Az általánosan (és különböző mértékben) lekopott festékrétegek között felfedezte a HÉV-zöldet is. Nem csodálkozott, szinte várta az újabb bizonyítékot.

Valami keserédes emlékkeverék ébredt benne. Kopott farmer, kockás ing, alföldi papucs, koncertek, haverok, sör és Rock'n'roll... Néha egy-egy húzósabb rendőri pofonnal. Eh, nem volt az annyira vészes. A Trabiba befért az egész család, és igazi kaland volt eljutni a Balatonhoz, úgy kétévente.  A vállalati üdülők meg abból készültek, amit termelt az adott gyár, vagy amit összehozott a „szocialista kapcsolat”. A Faipari KTSZ fából, a Téglagyár téglából, a Sörgyár mindenből. Akárcsak itt a kerthelyiségben.

A kerítés ügyesen összehegesztett negyed- és félcolos csövekből állt, már-már művészi értékkel konstruálva. A mester kreativitását bizonyára segítette az a pár feles, meg az, hogy a vasdarabok szinte egyenhosszúak voltak. Na, ja. A táskák is egyformák voltak. És ha az üzemben megkérdezte valaki, Kovács szaki, min buzgólkodik olyan szokatlan intenzitással a gyorsdarabolóval, akkor csak az volt a válasz: 4M-es meló. „Mindent Megelőző Maszek Meló”. Ő ezt tudta szerezni. Nem lopta, szerezte. A Faipari KTSZ-től fát, a Téglagyártól téglát, a Sörgyártól... Hehe. Így ment ez.

És most?

Kért még egy felest és egy korsót a trécselésbe merült pultoscsajtól, majd rágyújtott és tovább morfondírozott Kovács szakin.

Az erős és jókezű mester sok helyen maszekolhatott, gazdag zöldségesek, lángossütők, befolyásos tanács- és pártvezetők víkendházainál. A jó kapcsolatok jól jöttek a gyerek beiskolázásánál, a kockalada és a telefon soron kívüli igénylésénél. Az életszínvonal emelkedett és drágult is. És jött a nagy, kétszintes, sátortetős ház... No, ehhez már némi fóliázást is be kellett vállalnia, de jól ment. Olyan időtlennek és öröknek tűnt a rendszer és kiskapuja.

És most?

Mi van veled, Kovács szaki?

A hajsza és az ital megtette a magáét. Vérnyomás, cukor, ízület, műtét. Az üzemet privatizálták, eladták, ellopták, bezárták. Szerencsére a kapcsolatok elegendőek voltak még egy lényegében jogos rokkantnyugdíjhoz.

A maszek és a fólia kitartott még egy darabig, de kopik az ember, és egyre több dolog használódott.
No, meg a virágok már Hollandiából jöttek, a barkácsáruházakban meg komplett kerítéselemeket kezdtek árulni, mondani se kell, hogy gyatrákat, de olcsón.
A kölykök szétrebbentek, a rezsi meg drága. (A fene ette ezt a nagy házat! Kong az ürességtől, kifűteni meg egy vagyon! Amúgy is csak lent használjuk, mert ott a nagy TV, a fenti hálóban nem is aludtunk már öt éve...)

Bámulom a kocsma kerítését és az asztalt. Lehet, hogy idefelé jövet elmentem a házad mellett. A víz és a fagy kissé kikezdte már a kocsifelhajtót, és a cifra kerítésedre is ráférne már egy festés. A korsó oldalán lefutó páracseppek kör alakban szívódnak a betonba.