Írta: Széll Zsófia
Alig-ha
Vizes a hajam. Ha őszinte akarok lenni, csapzottan nedves. Túl egy klitorális fixáltságban haladónak szánt fürdőn, tucatnyi irányított orgazmuson, a nirvánán innen.
Miközben a vízsugarat gyakorlott kézzel kormányzom, a fürdőkád szélét nézem. Odaragadt hajszálak. Majd le kell mosni, ha végeztem. Csendesen támadó rendezési elv ez a ha. Feltételes módú élet(tér), évezredvég, -kezdeti dekadencia. Megengedhetem magamnak - csak mint a folyadékok változatos felhasználását.
Ez itt a gyerekek törölközője, az ott apám borotvája, tán majd anyám köntösébe is belebújok. A művészfilmnek szánt amerikai tucat hűségesen vár rám. Leállítottam. Eredeti szándékom szerint egy pillanatra - ezt teszik a mobilcsörgések-, aztán másképp alakultak a dolgok. Pontosítok: a dolgaim.
Rövid beszélgetés a családdal, közben nem direkt spórolásnak szánt százas szofi kivégzése. Fél cigiket szívok. Amúgy sem tudnám az egészet. Ismét egy csonka mondat, hiányos érvelés arra, hogy miért is nem mentem fürödni tegnap este. "Bepótlom."
Rengeteget olvasok, sokat írok, kevesebbet eszem. Napi 3 liter ásványvíz. Abba is bele lehet halni, amennyiben a zsírban oldódó vitaminok túlraktározására játszom. Pedig nem, csak jobban szórakoztat a buborék. Létezési szinten is, legalább érzem, hogy iszom. Nem, ez nem önsajnáltatás, ilyen fürdőzés után pláne nem az, és még vár rám a büdös nagy szabadság estig. Filmek, sitcomok; most nem a gyilkolászósak, hanem a vihogtatósak. Mert ugye azt is kell. Add meg a testnek, ami az övé - a lélek meg örök.
Majd máskor vele is törődöm.
