Tárcán kínálom

Alapító szerkesztő: Ésik Sándor Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (5) antal anikó (16) arany piroska (6) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (25) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (3) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (44) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (17) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (8) kiser edina (13) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kukuts csilla (3) kulcsár (1) kulcsár attila (68) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (5) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (47) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (40) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (26) piró m. péter (1) piro m. péter (8) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szalóki emese (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (30) venyige sándor (3) veres roland (2) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • M Szlávik Tünde: A huncut rigmus megfejtése maga is magyarázatra szorul: az esztováta (eszteváta, osztováta) olyan ... (2021.09.25. 17:23) A régi öregek, avagy pajzán történetek
  • Arany Piroska: Isten éltessen Vaskó Ilona! Nagyon tetszik a születésnapi monológod! Nekem is mostanában lesz az ... (2021.02.12. 11:37) Február tizenegy
  • csokosszaju: szia, mit tudsz Hófehérkéről? (2020.09.27. 23:02) Az örök menyasszony
  • bohmjo: Ez nagyon jó! Ahogyan a szavak és tettek újra és újra teljesen új értéket és hangulatot kapnak, a... (2020.09.05. 15:01) Tivadar
  • M Szlávik Tünde: @Farkas Molnár Péter: Köszönöm, Péter! Tárcát is hozhatnál magaddal... :) (2020.08.16. 16:46) Majom a köszörűkövön

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... M. Szlávik Tünde blogja

2012.03.09. 18:00 Ésik

A deszkakerítés

Címkék: turányi tamás

Írta: Turányi Tamás

                                                                                                            (Hornung Gábornak)

A nyílt utcán fogom elhányni magam, ha most azonnal nem csukom be a szemem.
De mielőtt a lábam feladná, gyorsan nekidőlök a deszkakerítésnek. Megtart. De csak mint egy rongybabát. A tagjaimban mintha nem lenne csont, nyeklenek ide-oda, mintha a szél rázná őket. A szemhéjam mögött a fehérség, megint.

– Rosszul vagy? – áll meg egy asszony, áll meg vele együtt a maga után húzott kerekes bevásárlóizé.

– Á, semmi – és tovább. Nem szabad, nem veheti észre, hogy egy tökrészeg fiú mellett állt meg. Ha van fia, nem akarom, hogy gyanakodva lesse, amikor hazaér, sem most, sem később; a gyanakodva lesett fiúk csúnyán be tudnak rúgni.

Április volt. Akkoriban még három hónapig tartott egy évszak, és március elején már-már megijedt az ember, hogy mégis eljött az enyhülés, és a tél, igen, a télnek a testén, korpuszán,  ami egy hete még legyőzhetetlennek mutatta magát, hasadékok keletkeztek, aztán széthullott, tócsaként szívta be a föld, ködként nyelte az ég – megilletődöttek voltunk, ahogy egy óriás halálakor illik, hittük is, nem is, hogy már nem vág vissza.
Aztán eljött az április, és áprilisban mindenki hangosabban beszél, élesebb a füttyszó és nem idegesít annyira a kutyaugatás, a lányok újfajta sampont vásárolnak, és az élet megint megmutatja, mit tud, és mi az idén sem fogunk megbirkózni vele.
A szüleim kezdtek elutazgatni hétvégente Siófokra, s nem tudtam, miért nem erőltették, hogy velük tartsak, miért nem kérdezik meg, hogy csábít-e jobban az üres lakás, mint a gyerekkor talapzatát adó siófoki móló.  Ahol véges-végig terpeszkedett, mint a szőnyeg, a napszívta, finom halszag, de itt meg a csakúgy halillatú feromonok, és nekem az utóbbival kéne kezdenem valamit. Félszeg vagyok, de megvan a módja. Még nem szolgálnak ki sehol, de az ábécében, sör, vermut, pezsgő, megvehetek bármit. És szólhatok a többieknek már péntek délután, hogy szabad a kégli – és ez így megy október közepéig, délután háromkor már bömböl a dzsánibigúd a videoton-hangfalakból, tele az ólomkristály hamutartó, és ketten már be is zárkóztak a fürdőszobába, hogy a ledobált törülközőkön megpróbálják. A feromonokkal. És már megint újabb helyen égett ki a szőnyeg, és teljesen váratlanul, mintegy előzmények nélkül, már megint mind részegek vagyunk.
Péntek délelőtt a lányok pontosan erre várnak a gimnázium folyosóin, s az ablakmélyedésekben ácsorgó „újak” is tudják, hogy H. hamarosan hozzájuk is odamegy, és elmondja, hogy tovább már nem engedhetik meg maguknak, hogy szürkék legyenek. Mert nézzenek csak körül. Mindenki milyen szürke. Ne akarjatok olyanok lenni, mint például az ott. Még néhány év, és nem lesz egy őszinte mondata. Rúgjatok be. Ezt már nem mondta.
Azt mondta, hogy nektek fel kell jönnötök iskola után, mert bennetek látok valamit. Ennél a résznél összehúzott szemmel elréved, mindig ugyanúgy, és ez a mindig ugyanúgy mindig hat. Szóval gyertek, mert bennetek van valami, és mi vagyunk az igaziak, majd meglátjátok, de ne szóljatok másnak. Persze tudja, hogy úgyis szólnak. Nem baj. Legyenek minél többen, abból mindig lesz valami. Jönnek is, H. ezt jól csinálja.
A nővére Pécsett jár jogi egyetemre, így H. mindig első kézből értesül, melyik filmet kell megnézni, melyik lemezt vedd meg, kérd kölcsön vagy lopd el, mit olvass, kinek a szava fontos.
Nekem nem nővérem van, hanem öcsém, és az öcsém kisvasutazik, fel kell hajtanom a terepasztalt, amit apámmal közösen készítettek, nehogy baja essen. Nehogy valami érje. Én pedig súlyzózom, fekvőtámaszokat csinálok, s amikor azt hiszem, nem látnak, a bicepszemet nézem, sőt, ha nem felejtem el, az utcán kihúzom magam.
H. pedig két számmal nagyobb felsőt hord, meg a nagypapa mellig-nadrágjait hózentrógerrel, hogy még vékonyabbnak látsszon, mi ez, nem ér. És úgy dobálja a tagjait, hogy képtelenség utánozni, én soha az életben nem leszek ilyen laza, bár H. soha nem használja ezt a szót, hogy laza, de attól meg főleg. És soha, de soha nem fogok merni úgy beszélni az anyámmal.
De most nem is kell. Nincs itthon, az apám pedig hiába húzta ki a hifitorony csatlakozóit és tolta a konnektor elé a dohányzóasztalt, mert én be fogom azt kapcsolni.
Összedobjuk a pénzt, legyen sör, vermut, a lányoknak valami édeset. A baj mindig a bortól van, de kell. Szódával, sósmogyoróval. És piszkálhatom majd undorodva a mosdó lefolyóját, mert ez ott végzi, nagyon büdös, és nagyjából azt is tudom, kié, mert a lányok mindig a vécébe okádnak, utána letörlik az ülőkét, nem vécépapírral, hanem finom papírzsebkendővel, igen, ők rutinosan, kellő távolságtartással kezelnek minden emberi szennyet, és ez az, amitől megvész a hím; ahogy eltüntetik a világból a rondát, és visszaárad a szép, de arról bezzeg nem beszélnek, hogyan  csinálják, hogyan illesztik az élet torz és undorító arcaira a tisztaság maszkját.
Az első sör még könnyedén leszalad a boldog izgalom csúszdáin, de hamar megtudjuk, hogy inni nehéz, inni: feladat.
Mint minden mást, ezt is H.kezdte. Előző nyáron végig a Balatonnál volt, az ottani, tapasztalt ismerőseivel gyakorolt, hogy az ősszel már kész tudással érkezzen haza. Többnyire ő is rémes volt, ha ivott, a végén ugyanúgy rosszul lett, de ő már tudta, hogy kell, és nem félt. Az éles nyelve még élesebb lett, de hiába bántott meg mindenkit halálosan, csak néztünk rá, mint az oltárképre.
Ő meri.
Ő tudja.
Később már tésztafehér volt az arca, a homlokát ellepték a hideg cseppek, és már csak magának mondta. Egyre dühödtebben keresett valami igazit, már nem volt fontos, hogy értsük. Sőt. Ebbe az állapotába már nem akart senkit beavatni. Nem lehetett vele barátkozni. Követni, azt lehetett, csak azt. Mindent egyetlen dologhoz mért, nekihevülve, lenyűgöző, félúton eltörő gesztusokkal, de amikor meg kellett volna neveznie, teljesen átváltott a testbeszédre, és ilyet még nem láttunk, gondoltuk, de minden alkalommal láttuk. Egyre kellemetlenebb volt tudni, hogy egyáltalán nem vagyunk fontosak; úgy akartunk mégis a közelében maradni, hogy úgy tettünk, mintha éreznénk, miről van szó, mi az, amitől őt is csupán egy hajszál választja el a kimondhatatlanság sárga, rossz szagú határán.
Én nem mindig örültem a lányoknak, mert ők nem nagyon értették, miért kell nekünk inni. Vihogtak és sugdolóztak, de nem mentek el, fogva tartották őket a furcsaságok, aztán az egyikük mégiscsak belekortyolt valami rettenetes, édes likőrbe, onnantól cinkosok voltunk, bűntársak mind, rontani a fiatal életeket, az megy. Nappal inni, az nem jó, minden meghittséget nélkülöz, a zajok, a fények bántóan kopognak, kellemetlenül zsibbad az arc és hamar jön a szédülés. Éreztük, hogy muszáj. Mert nem tudunk mit kezdeni egymással, és azzal sem, hogy mindent szabad, így hát anekdotáztunk, túlordítva a zenét, várva, hogy a szesz lendületbe hozzon, hogy az a részünk, ami sohasem tud igazán berúgni, ámuljon ezen a szellemvasút-állapoton, amiből majd új anekdoták lesznek. Mindenki nagyon fel van húzva, de nem történik semmi. Higgyük azt, hogy forr a levegő, de a munkára nem fogható életéhségen kívül nem volt semmi, a zene és a szesz csak mint a sportpálya, látni lehetett a végét, nem jó. Ilyenkor mindig volt, valaki mindig volt, például Zoli, aki elmondta, hogy 18 évesen lesz öngyilkos, mert addigra már. Helyes. Az első sörnél, a legelsőnél még közvetlenül az égből jön a dolog. Aztán próbálod, próbálod lecibálni onnan, de már nincs mit. Csak a konok-ostoba kitartás, mint az aranyásóé, hogy van ott még több is, ahonnan az első jött. De nem mész arrébb, nem.  Állsz, az arcod helyén a tükör, a konok vízé, a patak, a folyó, s megint a cseppek, és újra várod.
De isten nem csókol kétszer.
           

 Ha nem működik a Like, a Megosztásra klikkelve az ismerősök tudni fogják: Tetszik.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr524300179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása