Tárcán kínálom

Alapító szerkesztő: Ésik Sándor Társszerkesztő: Standovár Ágota Tárcáink célja nem csak az olvasó szórakoztatása, személyes jellegű műfaj. Az ilyen írásokat egy régi-vágású újságban a lap alján hozták, desszertként a vonal feletti nehezen emészthető cikkekhez. Az itt közölt darabokhoz tehát képzeljen hozzá az olvasó egy színvonalas sajtóterméket alapos elemzésekkel, tényfeltáró, leleplező riportokkal. Vagy ne... ******************************Kattintson a Címkék után a szerző nevére és olvasson a blogban korábban megjelent műveiből!

Címkék

andré ilona-ibolya (5) antal anikó (16) arany piroska (6) balku lászló (9) balogh adrienn (1) balogh géza (25) baracsi endre (1) béke zsanett (1) bódi katalin (20) boldogh dezső (1) borbély balázs (3) b tóth klári (21) csabai lászló (10) csengődi péter (44) cserbakőy levente (8) csupor béla (2) czimbula novák ibolya (3) dávid józsef (4) deák-takács szilvia (3) debreczeny györgy (7) dinók zoltán (9) dunai andrea (2) ésik sándor (54) farkas józsef (1) farkas molnár péter (17) fehér noémi (1) filip tamás (1) fülöp gábor (4) gaálné lőrinczi éva (3) galambos lajos (1) gáspár ferenc (1) habony gábor (6) hajdú erika (5) hajdu sára (1) hargitai ildikó (4) hornyik anna (1) huba ildikó (2) illés zoltán (12) janáky marianna (2) jónás ágnes (1) juhász zsuzsanna (3) k. rados marcella (2) kácsor zsolt (6) kántor zsolt (15) karádi zsolt (5) kecskeméti zsuzsa (8) kiser edina (13) kiss gréta henriett (1) kiss péter (1) kis mezei katalin (2) koch zsófia (1) kovács kinga (1) kováts judit (3) köves istván (1) kukuts csilla (3) kulcsár (1) kulcsár attila (68) ladányi fedák enikő (1) lajtos nóra (5) lampl zsuzsanna (7) láng judit (1) m. szlávik tünde (47) margittai h. ágnes (8) merényi krisztián (1) mirtse zsuzsa (5) molnár péter (29) mórotz krisztina (4) nagy (1) nagy farkas dudás erika (13) nagy istván attila (1) nagy norbert (1) nagy zsuka (5) nyolcas józsef (1) oláh andrás (3) onderó szilárd (1) onder csaba (1) orbók ildikó (2) ozsváth sándor (40) pataki zsuzsanna (1) pénzes ottó (1) péter béla (13) petrozsényi nagy pál (26) piró m. péter (1) piro m. péter (8) rácz lilian (2) rácz tibor (1) radnó györgy (13) réti jános (14) rimóczi lászló (14) rusai márta (1) ruszó marietta (1) seres ernő (3) simon adri (3) somorčík sz. rozália (27) sonkoly istván (1) standovár ágota (14) szakonyi gabriella (1) szalóki emese (1) szeifert natália (3) székely-nagy gábor (1) széll zsófia (2) szép szilvia (3) szilágyi erzsébet (2) szilágyi rohini (1) szőke imre (5) szombati gréta (4) szondi erika (2) szuhár csilla (1) t. ágoston lászló (1) tamás tímea (2) tornyi ferenc (10) turányi tamás (21) vajdics krisztina (5) váradi andrás (3) vaskó ilona (30) venyige sándor (3) veres roland (2) zajácz d zoltán (4) zápor györgy (9) zilahy tamás (5) zoltay lívia (1) attila (1) zsuka (1) Címkefelhő

Tárcáink kedvelői a nagyvilágban

Friss topikok

  • M Szlávik Tünde: A huncut rigmus megfejtése maga is magyarázatra szorul: az esztováta (eszteváta, osztováta) olyan ... (2021.09.25. 17:23) A régi öregek, avagy pajzán történetek
  • Arany Piroska: Isten éltessen Vaskó Ilona! Nagyon tetszik a születésnapi monológod! Nekem is mostanában lesz az ... (2021.02.12. 11:37) Február tizenegy
  • csokosszaju: szia, mit tudsz Hófehérkéről? (2020.09.27. 23:02) Az örök menyasszony
  • bohmjo: Ez nagyon jó! Ahogyan a szavak és tettek újra és újra teljesen új értéket és hangulatot kapnak, a... (2020.09.05. 15:01) Tivadar
  • M Szlávik Tünde: @Farkas Molnár Péter: Köszönöm, Péter! Tárcát is hozhatnál magaddal... :) (2020.08.16. 16:46) Majom a köszörűkövön

Linkblog

Most olvassák

Életkép, vázlat, rajz, csevej... M. Szlávik Tünde blogja

2012.01.30. 18:41 Ésik

Hajlani. Részegség

Címkék: rimóczi lászló

Írta: Rimóczi László

Tehetségtelenkedés - azt mondta A. B., ez az, amit művelek, évek, vagy ki tudja, akár hónapok óta! Azt mondja, hogy én az ő, vagy más, vagy mégmásabb, de ne menjünk messzire, vegyük csak az övét, tehát az ő irodalmi lapjába én labdába se merhessek rúgni! Az ő Kőkútjának én nem vagyok profilja, már ne sértődjek, de vaskos a stílus és különben is, úgy lóg az egész. És mert ezt mondja, ne álmodjam soha, hogy a hazai irodalmi folyóiratok csak egy szűk kör tánctere, jól leszívják az állami lóvét, sírnak hogy nincs, stb. Aztán ha küld valaki valami kéretlent, verset, kisprózát, de, teszem azt, nem név, arrogánsan, ha-ha, így mondja, ha-ha! elküldik a művüket a szaros, már elnézést, hogy így mondom, nem pedig durvábban, lapunkban megjelentetni szíveskedjünk. Erre mi így válaszolunk sportszerűen, de azért vegye a lapot a kedves szerző, hiszen kéretlen a kézirata: „Vegye tudomásul”… „Értse meg, nem tartunk rá igényt”… „Megértését köszönjük”. Mit jön a csatolmánnyal, meg az rtf-el? Csinálja onlájn magának, magáért. Tessék kibontakozni máshol. Otthonról végezhető. Ezek a kéretlenek olyan értetlenek. Mondja hajnalban A. B.

Én beraknám neki, be, bármijét, de az én újságom nem egy literaturális meth-labor, az isten szerelmére. Erre azt írja vissza sértve, nagymellénnyel, mintha jogosan lenne az ő mérete, hogy, Hát lóizét maguknak, hülye szerkesztők, nekünknek. Nekünk, a kesergő folyóiratoknak. Ne is támogassa. Az állam. Inkább. Be vele mind. Egy nagy darálóba. Vagy. Papírgyűjtésbe velük, hogy keressünk is rajta. Kilóra. Oda mindent bevesznek. Na, mindezt ne gondoljam. Mondja hajnalban A. B. Mert itt vannak ezek a tekintélyes irodalmi, már így mondom, kortárs orgánumok, presztízs lapok: ezekbe mind ősz fej publikál. Meg akinek neve van. És akinek nincs neve? De neve mindenkinek van! Még ezeknek a lapoknak is: ugye, itt a Noé, a Magyar Dél, a Penna vagy a CsimborasSZÓ. Meg A. B. Kőkútja. Kell nálunk több? Meg hát! Megválogatom, mit rakok be, de nem a szövegfertőzéstől félek, vagy urambocsá, a keveredéstől, csak hát az anyagiak egzisztenciája, hogy ki ne nézzenek már a megszokásból. Mert aki legalább fordít nyelvből, de unalmasan karcol, vagy csak a szívügyét, tárcát se, legalább kirakjuk neki, mert hátha olcsóbban vállalja a mi dolgainkat, netán hálából, ingyen, az a legjobb. Mi meg tesszük-lopjuk magunkat előtte, hogy de jó, amit csinál, csak így tovább és az isten tarcsa meg, leközöljük. Vagy ha határon túli a kedves szerző, az igen, pláne, az a nem mindegy. Meg aztán, számonkér a kedves szerzőcske, hogy mikor fizetem a prózát? Bőcsködik! Meg tiszteletpéldány? Hallo! Ne oktasson. Ne neveljen. Fizessen ő érte, hogy beraktam neki, mit képzel, most nem?? Pofátlanok, esküszöm. Ne az én kontómra kerüljön a kánonba! Mondja hajnalban A. B.

Szóval, A. B. lesajnált, ilyen korán, együtt sírt önnön tehetségtelenkedésemmel, nyitotta, zárta az ajkait, szipákolt hatásosan, vérzett a szíve száz irányba, száz dilettánsért. Elgyászolt, elhamvasztott. Feltámasztani, kit és minek? Bárcsak tehetne valamit, de menthetetlen vagyok. Amit már egyszer kimondott pedig, azt sportszerűen nem bánja meg. Mondja hajnalban A. B.
És ne gondoljam róla, hogy furtonfurt rossz ember, aki kiköp az elefánt, bocs, hogy már így mondom, csonttoronyból. Áldozat ő. Pálinkászik, de áldozat. Cigánymeggy. És különben is, fogadjam el, hogy „Nem tart igényt” mert igényt nem tartani jogában áll bárkinek. Puhább a hangzavar. Azt mondja, vegyem tudomásul, van rosszabb a rossz írónál. A sértett író. Aki még rossz is. Ráadásul. És neki, mint ilyen folyóiratnak, jogában áll a kéretlen névtelennek arrogánsan, igen vagy nem válaszolni. Ez már a rómaiaknál is, hidd el, így volt. Keress rá. Nórikám, egy fröccsöt légyszí, köszi, ismersz már tavalyról, akkor is én voltam. Jól nézel ki. Köszi. Meg még egy ilyen cigánymeggyet.

Tudod, néhány szerzőt, most, hogy így magunk közt vagyunk, elárulom, kidobnék a Magyar Irodalom tartalmából, úgy ahogy van. De megadnám ám a módját, nem csak úgy!! Lenne az Operaházba egy ilyen fényes, illatos gála, ahol ő lenne a díszvendég. Az est fénypontján fölállna mindenki. Székelyhimnusz. Az illető [ő] írók árkádja alatt sétálna végig, akik így szimbolikusan búcsúznak tőle, szépen, érted, elengedik a kezét. A színpadra. Ahol a babérkoszorús kulturális miniszter formálisan eltöri az ő tollát, ceruzáját, formálisan, majd jelképesen kifeszítenek egy hosszú, nemzetiszín kötelet, amit a kult.miniszter egy karddal elvág. Mint a köldökzsinór, nem tudom máshoz hasonlítani, avatáshoz plánem. Ezzel szimbolizálva, hogy az illető író immár nem írhat többé és szimbolikusan el lett vágva. Ezzel formálisan és konkrétan el van taszajtva a Hazai Szép-és irodalom túlcsorduló csecsétől. Utána lenne lazac, rozé és szintipop! - mondja hajnalban A. B.

De vissza az elejére. Tehát: éppen jöttem berúgni a havat és zavarni. Valaki a konyháról könnyelmű leveseket hozott. Reped a hajnal, lassú öt óra az utcán. Megyek be a kocsmába, kegyetlenül van fesztiválsör és alkalom.
Így zajlik a Soproni Írótábor. Tavaly irigykedve hallgattam, hogy mégtavalyabb egy költőkből és nemtudomkicsodákból álló kultúrhorda összeugrott itt, éppen itt, volt egy kis bunyó, meg nézeteltérés. Zajlott bennem a kérdés bőven: min veszhettek össze a kulturálisnak mondott fiatalok? Politikán? Nőn? Paramétereken? Kinek nagyobb, jobb, hosszabb? Fennforgás volt. Irigykedtem. Mert legendává vált az, aki ütött és akit meg. Irigykedésem máig tartott, amikor is én lettem egy ilyen mű-veltségi vetélkedő kirobbantója, adója és kapója.

Ebben a hajnali valahánykorban összefutottam a pultnál A.B.-vel. Azt kérdi hirtelen, mikor szándékozom emelni már az irodalmi nívóm és lépek feljebb egy szinttel. Erre azt válaszoltam, hogy én nem vagyok. Tehetséges. Sőt. Még az alatt is vagyok egy kicsit.
Megbocsát, és azt mondja, nem is vagyok olyan szar, szívesen nevezne engem féltehetségnek. Pedig nála ez nagy szó, ritkán is osztogassa. Mert ő sosem mondta még egy szerzőcskére sem, hogy szar, mármint nem rá, hanem konkrétan a művére. Se szimboletikusan se. Nem írta egyik kéretlennek sem vissza, hogy szar az. Leginkább nem indokolt. Mert nem név. Egy nemnévnek meg mit indokoljon, mit mentegetődzőn, kapkodja a száját, nem ő kezdeményezett! Teszi neki a kéretlen jószág: „mi van? mivan?” Mi van a mivannal? Mi lenne?? A bizalom a nem semmi, azt nem lehet kiverni valakiből, nem. Tudni nem lehet jól…

Tehát rábólintottam, hogy vállalom a megtisztelő féltehetséget, mind a szemében, s annak elnéző derűjének zenitjén. Erre azt kérdi: „ha belátod, hogy az vagy, akkor mit keresel itt?” A szegecselt kérdésére azt válaszoltam, hogy azért, mert találkozni szeretnék a többi féltehetséggel, és így talán majd összehozunk egy egészet. „És engem mire tartasz?” – kérdezi pálinkás szemekkel. Hoci !
Erre szellemeskedni próbálok: „olyan vagy, mint a fánk: lyukkal a közepén.”
Kimondtam, pedig én sem értettem. Engem is simára csiszolt a fesztiválsör. Azonban A. B. valamit valamire értett félre, mellédekódolt, és magára vette saját csinálmányát. Önsértést generált és mellreszívta.
- Én. Én, az irodalom savgerince, s motorja?? – kérdi. Üvölti. Szúrja.
Nekem ugrott, ha toll van nála, használni sem fél, belém mártja, de csak a hegyezetlen ujját szegezte nekem. Azzal vádolt, majd ököllé görbítette, kis csontkrumplivá, élő kéz és gránát. Hozzá a pálinkázott szeme… (amikor azzal szúrt, jobban megéreztem). Hajlani? Egyik elől sem akartam el. Mindkettőt ide nekem!
Túlságosan néztem rá. Kicsit csúnyául járt, mert a nekem esés epizódjában, hopp, a bárszékben. Pofára. Azért még szépen elért. Két napig meglett az arca a padlótól. De én is. Büszkén hordtam a szemem alatt. Mert. Végre nekem is odabaszott az irodalom, a nem tehetségtelenkedő, szép és fiatal A. B. Aki ma érdekérvényesített, hovatovább ellensúlyozás nélkül.
Legenda lettem -tól -ig. Ha tehetséges csak félvállról.
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tarcankinalom.blog.hu/api/trackback/id/tr533977747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása