Írta: Habony Gábor
Állunk a koncerten, a nagy réten, a szabadtér szélétől a színpadig embertömeg fej-sokasága imbolyog. Izzadtan üvölt a bálvány, kétakkordos gitárszaggatás közepette énekel nekünk, és mi élvezzük, mert ezért jöttünk ide.
Igen, mi is ezért jöttünk, meg a többi pár ezer is, akik hozzánk hasonlóan a helyüket keresgélik világszerte — és persze itt is, a koncert-színpad előtti szabadtéren. Annyira, hogy a messzebbről egybefüggőnek tűnő tömegben emberközelből féregjáratok tűnhetnek fel a szemlélődő jellemnek. Az egyazon ritmusra hullámzó sokaságban apró utacskák, ösvények képződnek erre is, arra is, meg amarra is és itt is meg ott is, meg mindenhol is.
Ott is, ahol mi állunk. A testek egymásnak feszülnek, az iménti ösvény megszűnik létezni, de máris kél az újabb, ezúttal balról. Valahogy mindig ott, ahol mi állunk. Ezért hát arrébb állunk, csak egy kis lépéssel, hogy a legutóbbi átjárást elzárjuk anyagi testünk teljes kiterjedésének latba vetésével — hiábavaló próbálkozás, mert ím; még egy ösvény nyílik szemből, ahogy valamely baráti társaság megpróbál eljutni a sörsátorhoz.
De miért pont erre, ahol mi állunk? Miért pont itt képződik bármiféle ösvény — akár egy is, nemhogy öt percen belül legalább három?
Utólag végiggondoltam; ez egészen természetes dolog kell legyen. Az állatok is arra mennek az erdőben, amerre a legkevesebb veszély fenyegeti őket. Akkor, ha az ember természetes lény, ahogyan az elméletek egy része is mondja, akkor a legkisebb veszély elve alapján a körülöttünk oly gyakori ösvényképződés azt jelenti, hogy egészen veszélytelenek vagyunk. Ezt látszik alátámasztani a tény, hogy legalábbis nem tartjuk magunkat veszélyesnek.
Ugyanakkor, az is lehetséges, hogy nem mi vagyunk veszélytelenek, hanem a környezetünk — ennek mennyivel jobban örülnék —, s ily módon az ösvényképződés is emiatt válik gyakorivá köröttünk, ha tömegbe férkőzve álldogálunk kicsinyt.
Milyen megnyugtató! Akárhogy forgatom a gondolatokat, mindenképpen oda jutok, hogy ahol én és társaim vagyunk, ott biztonság van, és ez nekem nyilván jó, ha biztonságban akarom tudni magam.
Csakhogy... mi van, ha az ember nem természetes lény?
