Írta: Kulcsár Attila
Már régen elhidegültek egymástól. A szavak és a lepedők kiüresedtek közöttük, csak megszokásból, éltek együtt. A férfi lusta módon elfogadta egy elvált asszony munkatársa szolgáltatásait, a neje meg már régen se talált örömet a szexben, úgyhogy nem volt nehéz nélkülözni. Gyerekük nem volt, egy lakótelepi lakás és egy spániel kötötte össze őket, utóbbit felváltva vitte sétáltatni, vasárnap a férj, hétköznapokon a feleség.
A férfi jól elvolt évekig így, de az asszony alkoholban keresett kikapcsolódást, és kezdte elmulasztani házastársi kötelezettségeit. Egyre gyakrabban kimaradt a vacsora, a mosás, és a vasalás.
Amikor a feleség örökölt egy kis pénzt, a válókeresetet kölcsönös beleegyezéssel kezdeményezték. A bontóperben minden simán ment volna. Az ingatlanmegosztásban a ház az asszonynál maradt, a nyaraló az férjéhez került.
Gyermek nem lévén, a gyerekmegosztás, gyermekelhelyezés, láthatás nem okozott problémát. Az ingóságok elosztásában sem volt különösebb vita. A tíz éves Opelt a férj igényelte. Az asszonynak jogosítványa sem volt. A herendi porcelánok és a bútorok a lakásban maradtak, az értékes komóddal együtt.
Minden simán ment volna, de a kutya, Pubika, nagyon okos, ragaszkodó és mindkét fél által szeretett volt. Szakasztott az apja, állapította meg a férj. Hús a húsomból, vér az én véremből, dramatizálta a helyzetet gondolataiban az asszony.
Így a perben a kutyamegosztás kérdése élezte ki az indulatokat. Mindkét fél magának követelte az ebet. A feleség arra bírói gyakorlatra számított, hogy ahogy a gyerekeket, a kutyát is a felnevelő lakás melegségébe szeretik hagyni, megkímélve még egy otthonváltozás traumájától is.
A férj a kutya hím mivoltára hivatkozva kérte, hogy neki ítéljék, bizonygatva, hogy csak egy férfi képes a fiatal eb megfelelő szexuális nevelését biztosítani.
Az ügyvédek mindent elkövettek annak bizonyítására, hogy ügyfelük milyen jó gazda, ellentétben a másik féllel, aki valójában egy állatkínzó szörnyeteg, és régen eljátszotta a kutyához fűződő minden jogát.
Az egyik tárgyaláson a férj egy kutyaürüléket mutatott fel, benne egy hegyes csontdarabkával bizonyságul, hogy a feleség, aki a Pubikát etette, féltékenységből el akarja tenni láb alól a kedvencét, de legalábbis szakszerűtlenül, életveszélyesen táplálja.
A feleség ügyvédje erre bemutatott egy hatalmas szőrpamacsot, amely a férfi brutális sétáltatása alkalmával tépődött le a kutyáról, amikor összeeresztette mindenféle kóbor ebekkel, és közben perverz módon bámulta őket.
A következő tárgyalásra férj egy doboz lefagyasztott bolhával, és kullanccsal érkezett, amelyeket állítása szerint a kutyából szedett ki, ezzel kívánta bizonyítani, hogy a neje milyen rossz anya, és mennyire nem tartja rendben az ebét. A feleség erre bemutatott egy orvosi látleletet, ami akkor készült, amikor férjét részeg játszadozása közben megharapta a Pubika, és elsősegélyben kellett részesíteni. Még tetanusz injekciót is kapott. Hát megharapta volna, ha szereti, tette fel a végén a költői kérdést.
A békéltető tárgyaláson a férj kutyaugatással bizonyította, hogy ő már megtanulta kedvence nyelvét is, hogy társalogni tudjon vele. És a kutya is azt állítja, hogy vele akar élni.
A feleség erre előhozakodott azzal, hogy ő is jól ismeri a kutya nyelvét, hiszen már régóta együtt él vele „úgy is”, és az is viszontszereti őt.
A felek ilyen elszántsága láttán a bíróság tanácstalan volt. Bízzuk a döntést a kutyára, javasolta az egyik ülnök. Amelyikhez előbb odamegy, azt szereti jobban, ítéljük annak,
Hogy a döntés igazságos legyen, a házaspár és öt másik ember fejére zsákot húztak, és befújták őket mindenféle dezodorral, nehogy csalogató, személyes illatanyagokat kibocsátva magukra vonják kutyájuk figyelmét. A bizonyítási eljárást a bíróság udvarán tartották, mert kutyát az épületbe bevinni tilos.
A kísérlet nem úgy sikerült, ahogy tervezték. A kutya preparált házaspárt és a többi embert nagy ívben elkerülve a bíró zsebét kezdte szaglászni, melyben ott lapult szalámis zsemléje, amit a tárgyalási szünetben szokott volt elfogyasztani.
Ez úgy meghatotta a jóságos elnököt, hogy megosztotta vele szerény eledelét és kihirdette az ítéletet.
- A kis Pubika állami gondozásba vétessék, és helyezzék el a peres felek egyenlő arányú költségviselésével a városi állatparkban. Így elkerülhető, hogy gazdái egymás rovására szeressék, és kisajátítsák. A láthatás mindkét fél számára biztosított a kifutóban, a park nyitvatartási ideje alatt.
A spánielt az állatsimogató részlegen helyezték el, a kerítésen „emberszabású kutya” felirattal, latinul Homo canis…
Eddig volt, mese volt. Viszont a valóságban a gyerekek nem így kerülnek állami gondozásba. Azokat a szülők kutyába se veszik.
