Írta: Bódi Katalin
Sokat járt ott gyerekként, minden évben, amint kitavaszodott, autóval vagy busszal indultak el a lakótelepről, hogy felgyalogoljanak a várba, különös családi programként, amelybe jól betagozódtak a gyerekként hamar felismert szerepek, apa némán, az erdőben is dohányozva, a lányok anyával, később már inkább csak együtt fecsegve. A romhoz kiérve különös boldogságérzet, a hegyeknek megnyíló nevetés, a sziklákra felkapaszkodva forró tea, szendvicsek és némi édesség.
Most megint anyával és apával, és már saját gyermekeivel, türelmes lassúsággal, törökös-háborúsat játszva. Amikor azután a várból leereszkedve a játszótéren időztek a tavaszi tétlenségben, nagyon régen eltemetett emlékek taglózták le, ahogyan észrevett egy másik családot, akikhez majdnem köze lett majdnem két évtizede.
Egy nála három évvel idősebb fiúval járt akkor, az első igazi, hosszú együttjárás, tervezgetések, nagynak ígérkező szerelem álságos boldogságban, hiszen hamar kiderült alapvető különbözőségük, a jópofaság mögött rejtőző üresség, az értelmetlen agresszió, de jó volt hinni a jövő megoldásának egyszerűségében.
És most hirtelen ott volt ez a múlt valamilyen formában, a fiú édesanyja, nővére és annak három gyermeke, a húsz-, a tíz- és az egyéves időztek ott a napsütésben, biztosan észrevették őt, aki napszemüveg mögé bújva játszott saját gyermekeivel, de végül elmentek egymás mellett. Jó lett volna beszélni, de miről is. Szakítás feletti fájdalomról még önmagában is alig. De mondjuk örömről és köszönetről, hogy kicsit tartozhatott hozzájuk is, mert az nagyon jó volt, jó volt, hogy szerették. Megkérdezni a gyermekeivel ott nevető nővérét a boldogságról. Hogyan élte túl első válását, kibírni, hogy férje börtönbe került gazdasági bűncselekmény miatt, emiatt ellépni mellőle, akit felületesen ismerve amúgy csak szeretni lehetett. Nagyfiával az oldalán férjhez menni második gyermeke apjához, aki ugyanúgy bántotta, ahogyan édesanyját édesapja, fényűzés után szegényen és megvetetten élni. Majd felállni és elmenni a városból máshová immár két gyermekkel és beleszeretni kicsi fia édesapjába, gyermeket szülni negyven évesen.
Nem jó tudni mások legmélyebb magánéletéről, főleg, ha kötődsz hozzájuk valahogyan, mert fájdalmat okoz, hogy nem tudsz segíteni, mert még magadon sem, de a némaság miatt még ráadásul őszintén örülni sem.
