Írta: Farkas József

Hatodik éves lehettem, amikor egy tél végi, ereszcsepergős estén, régi házunk kiskonyhájának ajtaját kaparászósan megzörgették. Édesanyám akkor vett ki a fürösztő teknőből, már a fonott hárságyon, a dikón kuporogtam és egy karéj kenyérrel a kezembe adott bádogcsuporból szürcsölgettem a kecsketejet...

Újra zörgették az ajtót, most már morogtak is hozzá. Anyám mielőtt a kicsukóra tette volna a kezét, kiszólt kérdően. A röhögő válaszból megtudtuk, hogy farsangosok vannak odakint. Odaszólt nekem, hogy ne ijedjek meg, nem bántanak, majd beengedte őket.

Hárman voltak, egy gubás, kormos képű ember, egy kipirosított arcú, piros pettyes fejkendős "fejércseléd", meg egy kupec. Éjszakai szállásért esedeztek... Egy kis ideig tébláboltak a szűkös kiskonyhában majd megint röhögve elmentek...

Talán az esztendő egyetlen időszakához sem fűződik annyi szokás, evés-ivás, jókedvű mókázás, vigadozás, mint a farsanghoz. A szatmári nép életében is a hosszú téli napok egyhangúságának tréfákkal való elűzését szolgálta. Feljegyezték, hogy II. Lajos magyar király udvarában a mohácsi tragédia előtti évben, 1525-ben húshagyókedden fényes lakoma volt, amelyen álarcos játékosok szórakoztatták a vendégsereget. A nép életében a közeledő tavasz örömünnepe, s egyúttal szimbolikus megsegítése a tavasznak a téllel való küzdelmében, hogy a jövő évi termést kívánságuk analógiás feltüntetésével biztosítsák. Hasonlatos a görögök dionisyái, a rómaiak bachanáliái; a szlávok Percta, vagy a germánok Holda tavaszkezdő ünnepeihez.

A farsang Szatmárban is azzal kezdődött, hogy a legények kivették a kocsma földjéből a múlt évi legényavatáskor elásott borosüveget, tartalmától színlelten "belöktek", majd sorra látogatták a falubeli komákat, katonacimborákat, ahol ettek-ittak, vigadtak.

A szomszédok, rokonok, jó barátok is sorra látogatták egymást, sőt a szomszédos bérci falvakból is leszánkáztak a hálóvendégek még egy jó emberöltővel ezelőtt is. A vendégeskedés során aztán az itóka ágyát libapecsenyével; disznóféleséggel, töltött káposztával vetették meg.

A Szamosháton, de az egész szatmári részen még alig néhány évtizede is a legények és a leányok maskurának, farsangosnak öltöztek. Felismerhetetlenné igyekeztek magukat tenni, majd a népes fonókban megjelenve táncoltak bolondoztak, szótlanul mutogattak. A legények leányt, a lányok fiút alakítottak. Aki csúnya maskurás akart lenni, arcát bekormozta, testét rongyokba burkolta. Aki "snájdig", mutatós szeretett volna lenni, betyárnak öltözött, sarkantyús csizmában bokázott, és veres lajbit vett magára. A Túr mentén gyakori volt az állatjelmez is. Innen ismerünk ló, kecske, medvefarsangost is. Álarcnak favedret tesznek a fejükre, melyre kos- vagy kecskeszarvat illesztenek.

Különösen érdekes a medvefarsangos. Kifordított bundába burkolt "medvét" vezet láncon egy medvetáncoltató legény, s kérésre "táncoltatja". Több kutató kimutatta, hogy a medvefarsangos motívum Európa több részén ismeretes. A szatmári rész olyan szempontból figyelemre méltó, hogy itt fellelhető a kárpátukrán, lengyel, balkáni (román) motívum is, s általában a középkori orosz nyelvű forrásokban emlegetett medvetáncoltatás csökevénye.

Kevesen tudnak arról, hogy 1962-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Intézetének Műveltség és hagyomány sorozatában jelent meg Ferenczi Imre és Ujváry Zoltán közös kitűnő könyve Farsangi dramatikus játékok Szatmárban címmel. A két akkori kutató, a terepmunkát hét éven át (1950-1957) a farsangi időszakban végezte. "Fő törekvésünk - írják -, hogy átélhessük a farsangolás hangulatát, megértsük annak minden körülményét a játék mögött megpillanthassuk a játékost, a maszk mögött az embert és a közösség pszichikai magatartását." A szatmári farsangolás jellegzetességeinek kimutatása során kiemelték, hogy a népszokás nemcsak megnyilvánulása, de kifejezője is a gazdasági, társadalmi fejlődésnek. A következő községekben végeztek gyűjtéseket: Nagydobos, Olcsvaapáti, Szamosszeg, Panyola, Szamoskér, Kérsemjén, Penyige, Tunyogmatolcs, Kocsord, Győrtelek, Géberjén, Fülpösdaróc, Szatmárököritó, Porcsalma, Tyukod, Hermánszeg, Csenger, Komlódtótfalu, Garbolc, Nagyhodos, Kishodos, Botpalád, Kölcse, Nagyar, Kisar, Tarpa.

A farsangi játékok című fejezetben több mint harminc játékot mutatnak be. Ezen játékok teljes kellékanyagát, szereplőgárdáját, szövegkönyvét, a játék teremtette fonóbeli hangulatot, atmoszférát kapjuk. Leírják a medve, kecske, gólya, csikós vagy lovas, halottas, lakodalmas, betyár, cigányvajda farsangolót. Majd a zsánerfigurák sorában a cigányasszony, koldus, házaló, kereskedő, mesterek, szerelmes párok egyéni figuráit mutatják be. Ezt követik az alkalmi jelenetek (részeg ember, bohóc) és végül a halálalakoskodók zárják a sort.

A csikós vagy lovasfarsangoló Panyolán a legismertebb. A községben külön szakértők vannak. A játék szervezője Nagy Béla volt, Varga Ernőéknél öltöztek fel. A játék szereplői: huszár, kéreztető, 2 csikós legény, kovácsmester. Legfontosabb kellék a „csikó". Egy rossz teknő fenekén nyílást vágnak, a huszár alakoskodó belelép, majd derekához emeli, és ott megerősíti. A teknő elejébe egy fából kifaragott lófejet csapolnak be. Hátulsó részére lószőrfarkat szegelnek. A huszár saját lábain áll, de úgy tűnik, mintha lovat nyergelne. A ló nyakára csengőt akasztottak. A csikóslegények bő gatyát, sarkantyús csizmát, lobogó ujjú inget és fekete mellényt viselnek. Fejükön pörge kalap. kezükben fokos. A kovácson kék munkaruha, fején micisapka. Arca kormos, kezében harapófogó és patkó.

A csikót, "lovagló" huszárjával együtt a kantárszárat, jobbról és balról tartó csikóslegények vezették be a fonóba. A kéreztető köszönti a bentieket s belépnek. Kezdődik a jelenet. A játékot a fonóbeliek érdeklődéssel figyelik, jókat derülnek, gúnyos megjegyzéseket tesznek. majd a játékosok elvonulnak. Így mennek házról házra, napról napra újra kezdik, újabb és újabb jeleneteket adnak elő, amíg csak el nem érkezik a farsang vége.

A farsang utolsó napjaiban Hermánszegen szalmabábon. készítenek, majd eltemetik. Vagy koszos, satnya malacot cipelnek házról házra, míg egy alkalmas helyen leölik. Komlódtótfaluban még a századforduló táján farsang végén kicsúfolták a pártában maradt lányokat. A vénlányok háza előtt csengettek, kolompoltak és kiabáltak "Gyertek lányok tőkét emelni!" Fülpösdarócon és Szamosszegen a két világháború között farsang utolsó estéjén, a legények elsiratták a farsangot. Nagy csapatot alkotva sírást-rívást tettetve búcsúztatták.

A szatmári farsangi játékok a farsang évezredes elemeit őrizte meg napjainkig. A halott, szalmabáb, medve, gólya révén a szatmári hagyomány rokonságot mutat a hazain túl, a román, ukrán, a lengyel, a német szokásokkal. A párhuzamok felvázolásával a szerzők rámutatnak a szatmári farsang európai gyökereire. Bebizonyították, hogy a szatmári legények állatmaszkos játékaiban végső soron a régmúlt Európájának démoni hatalmai küzdenek egymással.

Jó negyven év múltán Irén néném temetésén mondta meg anyám, hogy gyermekkorom kormos képű, gubás embere a valamikori kiskonyhánkban az volt, aki most a ravatalon fekszik...

(Az idén volna 80 éves Farkas József (1931 - 2002), a Szatmár Múzeum egykori alapítója, a jeles néprajzkutató. Írása negyedszázada jelent meg a Kelet-Magyarországban.)