Írta: Onder Csaba
(három rövid történet)
(első) Nagyjából kétszáz évvel ezelőtt Kazinczy Ferenc egyszer úgy döntött, csak valós szerzői nevének feltüntetésével közöl eztán kritikát írótársai munkáiról. Nem volt ez könnyű döntés, más volt a gyakorlat, de Kazinczy Mester úgy érezte, bármiféle kritikai vélemény csak akkor hiteles, és legfőképpen tisztességes, ha ahhoz arc és név is tartozik: aki üt, az állja is, face to face, ahogy az angol mondaná. Amikor a nyelvújítás mégis személyeskedővé váló vitáiban két ifjú tanítványa a védelmére kelt, különös gonddal ügyeltek erre a tisztességre. Hiteles szerzői nevük (Kölcsey Ferenc és Szemere Pál) a kiadó „gondatlanságából” mégis lemaradt elmés és gúnyos apológiájuk (Felelet a Mondolatra) címlapjáról. A nem kívánt szerzői névtelenség így szükségképpen vezetett újabb bonyodalmakhoz: becsületsértéshez és vádaskodáshoz, amelyen az sem segített, hogy a munka bevezetőjének végén mégis csak olvasható volt egyikük szerzői aláírása, imigyen: Kölcsei. (Erről azonban sokan egyszerűen azt gondolták, hogy Kazinczy egyik újabb álneve, Kölcsei nevű személy ugyanis nem is létezik.)
(második) Nemrég együtt utaztam egy kedves kolléganőmmel, egy kiváló Móricz-kutatóval. Amikor beszélgetésünk Móricz mostanság megjelent 1924-25-ös naplójára terelődött, érdeklődve kérdeztem tőle, miért nem használja a Zsófia mellett a Julianna nevet is, éppen úgy, ahogyan eme kötetben, amelyet többekkel együtt ő szerkesztett, feltüntetve van. Elkerekedett szemmel nézett rám, s értetlenségemet látva ki is mondta azonnal: „Az nem én vagyok!” Zavartan mosolyogtam, így mellé nyúlni, mekkora balek vagyok, pedig minden passzolt: kolléganőm Móricz-monográfiája, mostani kutatásai a Petőfi Irodalmi Múzeumban, és persze a neve is, azt a fránya kis második keresztnevet leszámítva. „Én szóltam neki – mondta Zsófia –, hogy használja a Juliannát is, mert különben össze fognak keverni bennünket.” Hát igen, minden igyekezet ellenére ez nekem mégis sikerült, mondtam rezignáltan; az ember nem lehet eléggé körültekintő, ha egyszer a fejébe vesz valamit.
(harmadik) Néhány hete örömmel vettem észre, hogy végre lapunk is saját profillal jelent meg a Facebookon, és már intenzíven ismerkedik is. Engem ugyan még nem jelölt be, de inkább csak azon bosszankodtam, hogy hibásan lett írva a név (A Vörös Postakocsi helyett csak Vörös Postakocsi, ráadásul ez is angolosan, így: Postakocsi Vörös), logónk se lett túl szépen kivágva, de sebaj: írtam is neki rögtön, mi mindent kellene még csinálni. Névtelen szerkesztőtársam nem válaszolt, s el is feledkeztem róla, egészen addig, amíg Pisti, lapunk tervezője gyors körkérdést nem intézett a szerkesztők felé: végül is ki áll a profil mögött? „Szia, ki vagy? – írtam Postakocsi Vörösnek immár gyanakodva – kérlek, jelentkezz!”. Nem válaszolt eztán sem, csak legutóbbi levelemre, amelyet a válaszokkal együtt most idemásolok.
Kedves Barátom: sajnálom, hogy nem jelentkezel, tényleg nincs harag, meg ilyesmi, de talán Te is nagyon jól tudod, mennyire nem korrekt ez így. Kérlek, küldd el a hozzáféréseket, hogy különösebb botrány és Rád nézve igen negatív következmények nélkül vehessük át ezt a profilt, s alakítsuk majd az oldalt. Barátsággal üdvözöl: Onder Csaba, a VP főszerkesztője
Kedves "Barátom"!
Ugyan velem nem közölted, mi célból akarod elvenni tőlem a hozzáférésemet, de udvarias és óvodás érzelmű fenyegetőzésed ("botrány és Rád nézve igen negatív következmények") nem kívánom tovább minősíteni. Ha sejtésem igaz, saját céljaidra akarod (nem véletlenül nem használom szándékaiddal kapcsolatban a szeretnéd vagy kívánod kifejezést) felhasználni. Ha véletlenül mégis valamilyen "nemes" okból akartad volna megszerezni, elegendő lett volna egy udvarias levélben megkérdezned engem, hogy átadom-e esetleg az adott ügy érdekében. Mivel ilyen megkeresésre nem emlékszem, kérlek, a jövőben kímélj meg hasonlóan "kedves" üzeneteidtől! Ugyanakkor arra is megkérlek, hogy ne vitasd el abbéli jogomat, hogy mikor olvasom el és mikor váloszolom meg leveleim/üzeneteim.
Egyébként munkádhoz minden jót kívánok.
VP
Kedves "VP": mintha már kaptál volna kedves, udvarias, érdeklődő leveleket. Amelyekre nem válaszoltál. Mivel jogtalanul használsz egy eredeti logót s azzal kapcsolatban egy jogvédett nevet, utolsó levelem után megtettem az ilyenkor szükséges lépéseket. A közeli viszontlátásig is üdv, Onder Csaba
Az egykori vadnyugaton igen gyakori postakocsi-rablás klasszikus kelléke volt az álarc vagy éppen a megtévesztő öltözet. És persze az értékes rakomány. Egyszerre füstölöghetünk, örülhetünk, és persze csodálkozhatunk is a magunk Postakocsijában: ezt most még megúsztuk; ennyire értékesek lennének szállítmányaink?